♥¢ιฤ∂ч σℓ∂คℓค♥

Volt egy fiú és egy lány. Átlagos story-nak indult az egész. A lány elment a barátnőjével és a haverjaival bulizni. Jól érezte magát és boldog volt. Egyszer aztán odalépett mellé egy srác. Nagyon tetszett a lánynak a fiú és a fiúnak sem volt közömbös a lány. Együtt voltak egész éjszaka. Örült a lány, hogy végre talált egy srácot, akinek nem csak a teste, de a lelke is kell. Aztán öt óra múlva megtörtént a számcsere és egy forró csók kíséretében elváltak. Másnap megcsörrent a lány telefonja. Jól eldumáltak és meg is beszélték a következő randit. De sajnos a lány nem sokáig élvezhette ezt a boldogságot! A fiú ugyanis bevallotta, hogy van barátnője….A lány úgy érezte, hogy egy világ omlott össze benne.

Sokáig nem is látta a lány azt a fiút, akit talán már az első pillantás után örökre a szívébe zárt. Fél év után amikor, a lány már biztos volt abban, hogy ez csak egyszeri alkalom volt ismét találkoztak. A srác úgy lépett oda a lányhoz, mintha nem történt volna semmi, és éppen csak tegnap váltak volna el. A lányban megmozdult valami, még ő sem tudta mi csak érezte, hogy ilyen még nem történt vele... Visszatért a régi láng. Teljesen megbolondította a lányt. A fiú értett a csábítás művészetéhez. Szép szavakat súgott a lány fülébe, a lány pedig túl naiv volt és bedőlt neki. Kis idő múlva félrevonultak és eljuttatták egymást a csúcsra. Sokáig beszélgettek kéz a kézben. A lány úgy érezte, hogy megtalálta élete szerelmét. Még azt is elnézte a fiúnak, hogy van barátnője. Mindent megbocsátott neki csak nehogy elveszítse. A lány barátnői viszont nagyon ellenezték ezt a kapcsolatot. Próbálták barátnőjüket megvédeni az ismétlődő csalódástól, de nem sikerült…

Azon a nyáron többször is találkoztak, mígnem a lány úgy érezte, hogy eljött az a pillanat amikor megpecsételhetik szerelmüket. A lány nagyon boldog volt, mert azzal tölthette első éjszakáját, akit szeretett.. A fiú nagyon figyelt rá mivel tudta, hogy a lánynak ez az első….Az éjszaka után hosszabb ideig nem találkoztak és a lánynak volt ideje gondolkodni. Valami megvilágosodott vagy valami történt, de nem is tudom mi… A lány be akarta ezt az egészet fejezni. Talán annyira szerette a srácot, hogy már nem érte be csak pár órával. Elkezdtek beszélgetni… A fiú nem hagyta szóhoz jutni a lányt neki nagyon hiányzott a testi kapcsolat… A lány szíve majdnem megszakadt, amikor kimondta a legnehezebb szavakat:” Többet nem találkozhatunk…!”

A fiú csak ült a sötét kocsiban nem szólt egy szót sem majd egy hirtelen mozdulattal felkapcsolta a lámpát és meglátta, hogy a lány arca tiszta könny! Majd megkérdezte tőle: „Szerelmes vagy?” De erre a lány talán büszkeségből annyit mondott, hogy NEM. A fiú magához húzta kedvesét és csak annyit mondott neki:” Én kis szerelmesem!” A lány úgy érezte, meghasad a szíve. Egy utolsó búcsúcsók és kiszállt a lány az autóból!

Pár hónappal később egy buliban azzal fogadták, hogy a fiú mindenhol kereste már! Nagyon boldog volt a lány, hogy a fiú nem felejtette el és hiányzik neki. A srác testvére azt mondta a lánynak, hogy azért keresi a fiú, mert oda van érte! A lány megtalálta szerelmét és elkezdett sírni, amikor átölelte a srác. Nem bírt tovább hallgatni és bevallotta a srácnak, hogy mennyire szeretni. Erre csak annyit mondott a srác, hogy ő ezt már régóta tudta. Biztonságban érezte magát a lány a fiú karjaiban. Majd megint egymáséi lettek. De összevesztek és otthagyták egymást…

Két hét múlva a lány látta szerelmét a barátnőjével. Úgy érezte, hogy szíve millió darabra tört szét. A lány talán féltékenységből., talán bosszúból, de megmondta a srác barátnőjének mi volt közöttük. Elmesélt mindent. Akkor úgy érezte ez a megfelelő megoldás. Vérző szívvel és kisírt szemmel végigsétált a hideg és kihalt városon. A lelke kiégett, egyedül érezte magát…úgy érezte senkinek sem kell. Az incidens után a fiú öccse felhívta a lányt és megfenyegette. Elmondta mindennek a lányt. Nagyon rosszul esett ez neki pedig a srác tudta nagyon jól a dolgokat… Pedig ő csak szerelmes volt… Ez olyan nagy bűn?
A lány két hétig se aludni, se enni nem tudott. Az anyukája már azt hitte, hogy terhes
Azóta nem látta egymást a fiú és a lány! Külön utakon járnak, de a lány még most sem tudja kitörölni a fiút a szívéből. Még mindig szereti és szeretni is fogja….
Nos ha én meghallom azt a szót, hogy „szerelem” nekem ez a történet jut az eszembe….
Nagy vihar dúl a szívemben
Véget ért ez az álom,
Bennem él mégis elevenen
Most is csókjait várom.

Sírig tartó szerelem

A sötét utcán egy leány sétál, s egy fiúra gondol ki mást ölel át. A mai reggelen még nem sejtette, hogy estére magányos lesz szíve. Milyen szép volt, reggel a nap ragyogott, s most már halványan ragyognak a csillagok. Már reggel várta az esti találkozást, nem sejtve, hogy az okoz neki szomorú csalódást. S mikor elindult arca vidám; nem gondolt rá, hogy talán ez lesz az utolsó délután. Egy órát várt a fiúra reménykedve, félve, de szíve megsúgta, hogy hűtlen szeretője. Mikor a fiú megjött, a lány vidáman borult nyakába. A fiú csak köszönt és nem mosolygott a lányra. A lány már érezte, hogy valami elkopott a fiú szeméből. A fiú hideg volt és csak ennyit szólt: -Nem.
A lány csak ült és önmagában, némán, halkan mondta: -De én szeretem!
Mikor a lány búcsúcsókért könyörgött, a fiú hátat fordított, s még el se köszönt. A lány még sokáig nézte, hátha visszanéz. Szerette volna még utoljára látni szép szemét. A fiú csak ment, és nem nézett hátra, nem törődött azzal, hogy a lány imádja. Most este van, a lány egyedül sétál, a fiúra gondol, ki nem nézett hátra. Szeretett volna örülni és feledni mindent. De a fiú szavától elkezdett sírni. Folytak a könnyei és nem gondolt másra csak a srácra, ki őt nem imádja. Ment az utcán és nem nézett se, előre se hátra, elszántan gondolt a nyugodt halálra: ha meghalna mindent elfeledne. Lassan de biztosan kiért az állomásra, onnan indult félve a halálba. Mikor a vonat alá ugrott nem érezte a fájdalmat. Elhallgatott örökre. Másnap a fiúhoz egy levél érkezett: "Szeretlek". Míg a fiú a levelet olvasta rájött, hogy nem tudja a lánytól elszakítani a szívét. S csak most érzett igazán megbánást. Lassan csordult a könnycsepp az arcán, és ő is elment az állomásra. Halála előtt megírta, hogy a lánnyal egy sírba temessék. A keresztre csak ennyit írjanak: EGYSZER VOLT EGY LÁNY,AKI HALÁLOSAN SZERETETT EGY FIÚT,AKI KÉSŐN ÉRTETTE MEG,HOGY VAN OLYAN SZERELEM, AMELY A SÍRIG TART!!!!

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt.
Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon széplányt.
Bement, de nem tudott megszólalni. A lány megkérdezte tőle: -Segíthetek?
Erre ő nem is nézte, hogy milyen CD-t vett ki és mondta, hogy ezt kéri.
A lány kérdezte hogy becsomagolja-e, mondta a srác: -Igen.
A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CD-t.
És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CD-t.
Egy idő után vett egy szekrényt a sok CD-nek.
Meg akarta hívni a lányt, de nem úgyhogy egyik napon otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával.
Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta hogy a srác épp aznap meghalt.
A lány mesélt a CD-kről, és a nő megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva.
Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt?
És minden CD-ben ugyanaz az üzenet volt.
Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki.
Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, ami előtt túl késő lenne.
Ne félj kifejezni önmagad.
Nyújtsd, Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra.
Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet.
Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz.
És ami a legfontosabb: maradj közel barátaidhoz, és családodhoz, mert ok segítettek abban,hogy azzá légy, ami ma vagy.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat,

Lány: Lassíts. Félek. Fiú: Nem. Ez vicces. Lány: Nem, nem az. Kérlek, ez túl ijesztő. Fiú: Akkor mondd, hogy szeretsz. Lány: Rendben, Szeretlek.Lassíts! Fiú: Most ölelj meg. ...A lány megöleli. Fiú: Letudnád venni rólam a bukósisakot és feltenni magadra?Zavar. Az újságban másnap: Egy motor nekicsapódott egy épületnek egy fék hiba miatt. Két ember volt a motoron, de csak egy élte túl. Az igazság az, hogy félúton tönkrement a fék, a fiú rájött, de nem akarta meg mondani a lánynak. Azért kérte a lányt, hogy mondja, hogy szereti és ölelje át az utolsó pillanatban, hogy érezze a lány szeretetét mielőtt meghal és azért adta át a bukósisakot, hogy a lány túlélje a balesetet.♠

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De  Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de  Ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölelem érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit... El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."

volt egy szerelmes pár, imádták,s hűek voltak egymáshoz,éveken át. Azt hitték az övék örök szerelem, s nem állhat közéjük senki sem. De egy napon megtörtént a tragédia, a fiú a szívét másnak adta oda. A lány mit sem sejtve elindult a megszokott találka helyre. A fiú is ott volt, várta már a lányt. Ő csókokkal borította, de a fiú meghátrált. Közölte a lánnyal, hogy vége, mert mást szeret, de ekkor a lány a földre csuklott, s sírva remegett. Őt azóta nem látta mosolyogni senki, mióta szakítottak,már nem tud nevetni. A boldogságnak örökre vége szakadt, a lány számára többé már nincs tavasz. Régóta nem látta őt már senki, a szobájában ül, s nem tud mást, csak szenvedni. A fiú most már egy szőke lány szemébe mosolyog kihívóan, s nem sejti,hogy a régi szerelmét, a penge megvágja halálosan. A lány úgy gondolta, így már mit sem ér élete, így hát jobb lesz,ha elmegy ebből a világból örökre. Egy lapot vett kezébe, s búcsú levelet írt a fiúnak, minek az elején,ezek a szomorú mondatok voltak: ,,Annak a fiúnak,kit még most is szeretek, S attól,hogy elmegyek,a síron túl sem feledek". Miután szomorú levelét,sűrű könnyek közt megírta, pengét vett kezébe,vágott, s ment a halálba. A lány szülei ekkor értek haza, s rögtön mentek fel a szobába, de ő akkor már a földön feküdt, s a halál elragadta. Az édesanyja meglátta kezében, a vértől ázott levelet, elakarta olvasni,de a szíve nem engedelmeskedett. Tudta,hogy a lánya,annak a barna fiúnak címezte, s még az aznapi postával azonnal elküldte. Mikor a fiú a szomorú hangulatú levelet megkapta, a barátnőjét éppen forrón ölelte,csókolta. Mikor a levelet olvasta, szemébe könnyek szöktek. S ekkor csörgött a telefon,a lány anyja volt az, Csak annyit mondott: -Várlak a temetésen holnap. Legyen ott az,ki miatt a lányom gyilkolt, S ki miatt annyi szerető szívet feldúlt. Másnap, mikor eljött a temetés napja, a fiú is ott állt a tömegben, zokogva. A temetés végén,a fiú oda ment a sírhoz, s sűrű könnyek közt,csak ennyit mondott: ,,Tudd meg drágám,hogy én téged szeretlek." S ekkor egy hang megszólalt: ,,Még itt a síron túl sem feledlek."

 Az utolsó angyal
Egy angyal repül fent az égen,
Ott repül magányosan nagyon-nagyon régen.
De már alig repül, alig van ereje,
A végső búcsújának épp itt az ideje.
Azt mesélték nekem egyszer, hogy az angyalok örökké élnek,
Ám ez badarság, hisz ha megsebzik őket, ők is elvéreznek.
S ezt az angyalt is kegyetlenül megsebezték:
Hiszen megalázták, eldobták, s feledték.
Most ez az angyal összetörten száll,
Hisz megnyugvást még a Mennyben sem talál.
Inkább a pokol tüzében kárhozna el,
Hiszen a szív melyért élt már régen nem felel.
Meggyötört szíve szüntelenül egy valakiért dobog,
Azért a valakiért, aki érte már régen nem zokog.
Talán ő már elfeledte a lányt ki érte dobta el az életet,
S választotta a visszafordíthatatlan, örök angyallétet.
A kislány imádta a fiút, érte élt,
Mindent ettől a fiútól várt, s remélt.
Vakon bízott benne, hitt neki,
Nem gondolta hogy pont ő fogja becsapni.
Ám egy bús napon bekövetkezett a nagy hiba,
Melyből lett e keserű tragédia.
Nem lehet tudni milyen nap is volt,
Csak annyit tudok az égen már fent ragyogott a hold.
Besütött egy rideg sziklaszirtbe,
A sötét sziklaszirt legzugabb részébe.
Ott feküdt a lány, s a hold a sugarával az arcát kényeztette,
Ám megrémült, hiszen a lánynak csupán jéghideg arcát érinthette.
Halott lett a lány, hisz belehalt abba,
Hogy magától a szerelme kegyetlenül eldobta.
Nem tudja már meg soha hogy mit tett hogy ezt érdemelte:
Hogy a fiú kegyetlen szavaival még éltében eltemette.
Elküldte a fiú egy szomorú délután,
Felhívta a kislányt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovább.
A telefonban áradtak a fiúból a szavak,
Ám e szavak a lány fülébe soha el nem jutottak.
Hisz mikor a srác kimondta hogy most már nem kell neki, vége,
Onnantól a lány nem hallott semmit, csak egyetlen dolog járt eszébe:
"Eldobott engem, nem kellek már neki,
De mondd Istenem, mit ártottam én neki?
Én mindig hűen szerettem,
Akármerre is járt soha sem feledtem.
Életemet adtam volna akármikor érte,
Hogy végre örökre az eszébe vésse,
Hogy mindenkinél többet jelent nekem,
S még akkor is magam előtt látom, ha nincsen velem.
Hisz belevéstem szívembe csodálatos alakját,
A teste minden zegzugát, s arca mesés báját.
Mit tettem, mondd, én mindent gondoltam,
De Tőle, az életemtől ezt soha nem vártam.
Csak így bejelenti nekem, hogy nem kellek már neki,
Hogy örökre hagyjam el, hisz csak egy dolgot akar: feledni.
Mondd Uram mit vétettem?
Talán az volt a baj hogy ennyire szerettem?!"
S ekkor kiejtette a kezéből a kagylót,
Kirohant a szobából, s becsapta maga mögött az ajtót.
Rohant a sötét utcán, futott a semmibe,
Hisz úgy gondolta életének nincs már semmi értelme.
A könnyei szakadatlanul áztatták sápadt arcát,
A lány nem bírta tovább vívni a túlélés harcát,
Csak futott, futott, mindig előre,
Nem nézett soha hátra, csak a távoli messzeségbe.
Könnycseppek folytak arcán, mint véget nem érő zokogás,
Csábította a halál csókja, a vágy, a mélység, a zuhanás.
Éjszaka volt már, csendes volt a táj,
Törött szívének zokogó hangja tépte szét a homályt.
Éjszaka volt már, rideg volt a táj,
Lelke rohanó álmának múló hangja szállt.
Nem tudta merre járt, ismeretlen volt minden,
Tudta nem akar már élni, csak a halált keresi szüntelen.
Élni nem akar, csak feküdni egy mély verembe,
Ahol a sír betakar, nem nézni már semerre.
Csak magába nézni, nézni a káoszt, mi most benne lángra kap,
Ezer gondolat benne, mi most már végleg békén hagy.
Nem gondolt már semmire, csak a halál ölelő karját kutatta,
Kúszott fel a hegytetőre, arra hova az utat a szíve súgta.
Mintha az ég érezte volna a lány rideg fájdalmát,
A komor égből hópelyhek zuhantak alá.
Csak estek és estek szakadatlan,
S beborították a tájat, mint nagy fehér paplan.
Fehér lepel lepte be a tájat,
Nem volt az más, mint angyalszárnyak.
Tiszta volt minden, csendes és élő.
Egy kivétel köztük épp ő.
Csendesen kullogott a sötét magányban,
Szívből szeretett, de hol van most? A halál torkában.
Kiáll a sziklaszirt szélére,
Könnyei folynak szüntelenül képére.
Néhány perc még,
S végre eljön a csodás vég.
Halkan elkezd esni az eső,
Szomorú az ég, épp ahogy ő.
Véget ér a szírt, nincs tovább,
Egy szenvedő test zuhan alább.
Törött szárnyából hullnak a tollak,
Egy elmúlt szerelemről fájdalmasan dalolnak.
S az utolsó valódi angyalról,
Aki soha többé nem kért a "jóból"...
De mi történt ez alatt azzal a bizonyos fiúval?
Nagyon megijedt mikor megszakadt a vonal.
Észbe kapott hogy nem éri el a lányt sehol,
Szíve egyre gyorsabban és gyorsabban zakatol.
Hiába kérdezett ő bárkit,
Nem tudtak a lányról semmit.
Pánikba esett hirtelen,
Felkapta telefonját s hívta a lányt reménytelen.
A telefonom csörgött, s kiírta a neved,
Sokáig néztem, ám most félrefigyelek.
Az eső csak hullik és hullik megállíthatatlanul,
- "Meg kell keresnem!" -kiabálod szakadatlanul.
A szakadó esőben nevemet kiáltoztad,
A távolból egy hang szól, s egyre hangosabb.
Én halkan súgtam: "Itt vagyok"
Ám remegő hangom elcsuklott, te nem hallhatod.
Felpillantok az égre, arcomat a zápor áztatja,
-"Szerelem!!!" - a távolból valaki szüntelenül ezt harsogja.
Érzem közeledik hozzám, mindjárt ideér,
Ám engem a halál szorítása hamarosan elér.
S akkor meglátlak, az arcodon a kétségbeesés fájdalma megijeszt,
Te átölelsz engem, megcsókolsz és azt mondod szeretsz.
Szememet a könny átfutotta, karom szorítása elgyengült,
Szemem pajkos csillogása végleg homályba merült.
Elszállt meggyötört lelkem, s végleg elsuhant,
S a srác elengedte a lány kezét s az a földre zuhant.
Mindenhol apró tollpihék és vércseppek,
Ám a fiú csak térdel a lány mellett, ujjai reszketnek.
A távolból alakok futnak, egyre közelednek,
Kihúzzák a lányt a sziklák közül, ám már nem segíthetnek.
A fiú feláll, ám újra térdre rogy és sír, mint egy kisgyerek,
Aki a sors ellen semmit de semmit nem tehet.
Nem mer közel menni a lányhoz, pedig tudja, hogy muszáj,
Ha még egyszer látni akarja azt a pillantást, mielőtt rátalál a homály.
Látja a lányt, ahogy ében haja az arcába lóg,
Tűz piros vére hófehér arcán végig folyt.
Már csupán vére melegíti kihűlt ajkait,
A fiú tudja, soha többé nem simogathatja karjait.
A srác odamenne és megcsókolná, a többiekkel nem akar törődni,
Hisz neki az élete, fekszik ott és búcsú nélkül nem tud tőle megválni.
Erősnek érzi magát, de mikor meglátja a lány szemében az utolsó könnycseppet, elveszti reményét,
Megsimogatja arcát, füle mögé betűri haját, így búcsúztatja kedvesét.
Egy utolsó szót, egy utolsó hangot rebeg, de nem érti senki sem,
Azt mondja: "csak Téged szeretlek egyetlen kedvesem..."
S jött a kegyetlen első éjszaka, a szürkületből sötét fátyol lett,
Az ég újra beborult, az eső újra szakadni kezdett.
Sírt mindenki, sírtak a fák, sírtak a szelek,
Mindegyik szüntelenül s értetlenül zengte a nevet.
A srác tudta itt az ideje, hogy leírja életében miket tett,
S itt az idő elmondani mindent, amit ezen a világon valaha szeretett.
Hamar vége lett a sornak, hisz egy nevet tudott ami örökre szívébe vésődött, mit soha nem tud feledni,
Egy angyal nevét, ki most már a felhők közt dalol, kit képes volt eldobni.
Múlnak az évek, a távoli hang halkul,
Ahogy telnek az évek a fájó érzés is fakul.
De egy dolog örök és ez soha nem vész el,
Ha valakit szeretsz tiszta szívből, soha ne feledd el!
De nem is tudná már sohasem feledni,
Hisz nem telik el úgy nap, hogy ne kezdene gondolkodni,
Azon a csodás lányon, ki egykoron érte élt,
Aki soha semmit nem parancsolt, csak hűn remélt.
Ám a fiú már soha nem fog a lánytól szabadulni,
Hisz szívének mélyéről nevét soha nem fogja kitörölni.
Olyan neki a lány, mint a szó, melyet nem tudsz mihez kötni, mégis ott van benned,
Mint csodás hang mi belül zeng és üvölti a neved.
Mint ágy mi puha és oltalmat ad neked mikor minden fáj,
Mint egy régi történet, mint ezerszer elmeséltek már.
A srác csak futni akarna és nem nézni soha hátra,
Hisz nagyon fájna neki amit ott látna..."

Az eset megtörtént. Világhálón kering ez a történet, amely egy
>>>
>>> valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt.
>>>
>>> Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott
>>> egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és
>>> gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a
>>> végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
>>> Ezután óvatosan visszatöltötte a
>>> pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón
>>> A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy
>>> vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a
>>> patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen
>>> nagyon el volt foglalva.
>>> Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón.
>>> Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot
>>> adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét
>>> az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
>>> - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús
>>> hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer
>>> éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a
>>> kérdésére.
>>> - Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess
>>> a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és
>>> egy csodát szeretnék venni neki.
>>> - Tessék? - fordult hozzá a patikus.
>>> - A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám
>>> azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani,
>>> mennyibe kerül egy csoda?
>>> - Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked
>>> segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
>>> - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég,
>>> kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
>>>
>>> A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi
>>> volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
>>> - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
>>> - Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom,
>>> hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna
>>> szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én
>>> pénzemet.
>>> - Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
>>> - Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az
>>> összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
>>> - Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy
>>> dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú
>>> csodájának az ára.
>>> Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
>>> - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és
>>> találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda,
>>> amit te szeretnél.
>>>
>>> A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az
>>> idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és
>>> nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen,
>>> egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az
>>> esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
>>> - Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe
>>> került volna?
>>> Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy
>>> dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy
>>> csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények
>>> működésétől.